3.rész-Régen*

Hey! Meghoztam az új részt.Mi van veletek?Alig akar összejönni az a nyüves 5komment. Annyira szar vagy micsoda? Feliratkozni is csak 2 ember iratkozott eddig föl. Ha szar akkor mondjátok meg nem haragszom meg de akkor befejezem.Hozzászólásban meg nem bánnám ha bővebben kifejtenétek a véleményetek.Jöhet jó kritika de akár rossz is legalább tanulok belőle. Kurvára kevés ez az 5 komi és még ez is alig jön össze. Na mindegy lehet,hogy emelni fogom.Vagy ha nem jön össze 3-4 nap alatt nem hozok rész 1 hónapig :') Jó nem fárasztalak titeket tovább. Jó olvasást! x

Ja és nézzetek be a barátnőm blogjára is : warsone-tw.blogspot.hu/

Továbbra is 5 tetszett és 5 komi!

-Hova viszel?-kérdeztem ijedten.

-Megfoglak ölni!

-Miért?-gördült ki egy könnycsepp a szememből.

-Mert utállak!Rohadt ribanc!Mindig is Kittyékkel voltam.-mondta.

-Kérlek ne.

-Téged úgy sem szeret senki.Kinek hiányoznál?Senkinek.

-Igazad van.

-Tudom.-nyakamhoz nyomta a kést és hülyeségeket beszélt hozzám.Nekem csak patakokban folytak le a könnycseppek az arcomról.Sosem gondoltam volna az egyik legjobb barátomról,hogy ilyet fog tenni.Hogy ő fog megölni.Azt hittem szeret.

-Azt hittem szeretsz.-mondtam.

-Gyűlöllek.-szúrta belém a kést.

"Neeee"-ordítottam.

-Mi történt?-ijedten kelt fel Tom.

-Semmi, csak rosszat álmodtam.-fújtam ki a levegőt.

-Mit álmodtál?Elmeséled?-ültünk föl mindketten.

-Azt,hogy megakarsz ölni.

-Ugye tudod,hogy én sosem tennék ilyet?-ölelt magához.

-Hát nagyon bízom benne.

-Ne csak bízz!Tudd is!

-Jó.Akkor tudom na. Örülsz?-kérdeztem gúnyosan.

-Igen.Szerintem ideje lenne haza indulni.Már 10óra van.-állt föl.

-Jó, menjünk.-álltam föl én is.

Útközben szinte egymáshoz sem szóltunk.Egész végig csak az álmom járt az eszemben.Sosem szoktam ilyet álmodni.Nem is értettem igazán.Lehet.hogy azért álmodtam ezt,mert féltem ettől a helységtől pedig azt mondtam,hogy nem. Nem is kéne ezen gondolkodnom.Úgy is elfogom felejteni.

-Min gondolkodsz?-törte meg a csendet.

-Hm semmin.-válaszoltam.

-Nem úgy tűnik.

-Már semmin.

-Akkor min gondolkodtál?-kérdezte.

-Csak az álmomon.-feleltem.

-Felejtsd el.-mosolygott.

-Próbálom.-erőltettem egy halvány mosolyt.

-Rendben.-ezzel lezárta a beszélgetést látszólag.

Én haza érkeztem.Elköszöntünk egymástól és ő ment tovább.Nem tudom mi ütött belé nem szokott ilyen szótlan lenni.

Bementem a házba és üresség fogadott. Ismét. Mondhatom borzasztóan örültem.Ennyit arról,hogy mostantól többet leszünk együtt.De azóta még csak kevesebbet.Már nem is érdekel.Csak egyedül érzem magam.Utálom anyut amiért ezt tette.Gyűlölöm!

Nem volt kedvem semmit csinálni.Már unom a semmit tevést is. Emily gondolom lustul és nem akarom megzavarni mert olyankor mindig ideges lesz. Úgy döntöttem,hogy átmegyek mamához.Sajnos ő nem 5 percre lakik tőlem hanem inkább 1órára ezért busszal megyek.

Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem a megfelelő ruhadarabokat  és hozzá "pár kiegészítőt. Aztán gyorsan elindultam mivel a busz egészkor és félkor jár arra felé mindig és nem akartam lekésni a legközelebbit.

*

*

-Szia mama.-borultam a nyakába.

-Szia kicsim.Hát te hogyhogy?

-Gondoltam elnézek egy kicsit hozzád.-mosolyogtam.

-Unatkoztál otthon mi?-nevetett.

-Igen.-nevettem el én is magam.

-Sam dolgozik mi?-kérdezte.

-Apu?Mint mindig. Mi mást csinálna?-le ültem.

-Mindig is a munkája lesz neki az első sajnos. De őt is meglehet érteni.-ült le mellém.

-Miért?-vártam,hogy meséljen.

-Tudod kicsim nekünk nem olyan életünk volt,mint a mai világban.Neki nem volt meg amit akart.Kenyérre alig jutott pénzünk sajnos. Volt,hogy éheztünk,épp,hogy csak egy nap ettünk valamit. Talán egy váltóruhája volt. Ne haragudj rá azért,mert dolgozik.Azért dolgozik,hogy neked meglegyen mindened.De viszont én haragszom rá.

-Miért haragszol rá?

-Mert a szeretet az első és nem a pénz.De ezt ő is tudja.-válaszolt.

-Értem.De nekem akkor is jó lenne ha feleennyit dolgozna, akkor is elég lenne az amit ad.Nekem nem kell a pénz.Nekem szeretet kell és törődés.-mondtam.

-Jaj drágám.-simította meg a hajam.

-Na mindegy hagyjuk.

-Ugye leszoktál már róla?-kérdezte.

-Miről?-értetlenkedtem pedig tudtam,hogy mire gondol.

-Ne tetesd a hülyeséged.Pontosan tudod,hogy miről van szó.Taylor!

-Le szoktam.Nyugodj meg.-nyugtattam.

-És nem fogsz visszaszokni ugye?

-Nem!-vágtam rá.

-Ígérd meg!

-Nem!Megígérni nem fogom.Tudod mama,hogy nem szeretek ígéretet tenni,mert félek,hogy nem tudom betartani és megbántok mást.Úgyhogy ezt ne kérd!-hadartam el egy szusszal.

-Nehéz időszak volt az. Remélem nem fogod újra elkezdeni.-gördült le egy könnycsepp az arcán.És nekem is.

Régen..14-15 éves lehettem. Apu nem foglalkozott velem.Eszembe jutottak a régi emlékek.Minden a feje tetejére fordult.Az osztálytársaim nem foglalkoztak velem csak Emily, de még ő sem tudott a problémámról. Senki sem tudott róla.Mindennap az életben maradásért küzdöttem. Gyógyszereztem magam rendszeresen. Nem voltam magamnál.Olyan volt mint a drog.Csak el is ájultam egy párszor.Kétséges volt,hogy soha többé nem ébredek fel.Úgy voltam vele,hogy minek? Apu úgysem szeret vagy legalább is nem mutatja ki anyut meg 5éves korom óta nem is érdeklem.
1nap vettem egy doboz cigit és elszívtam. Más nap lelkiismeret furdalásom volt és még több gyógyszert szedtem be.Utána piálni kezdtem és az lett a vége,hogy hánytam,hánytam,hánytam.Egész nap egy falatot nem ettem ezért elájultam.Mondhatni depressziós voltam.Mindenki már csak akkor tudta meg amikor bevittek a kórházba.Talán ha Emily pont akkor nem jön át akkor meghalok.Ő hívta a mentőket.Nem sokáig  kellett bent maradnom csupán 2 hétig ha azt nem soknak nevezzük.Nekem nem tűnt soknak.Apu akkor viszont egy nap 12órát volt velem. 12 órát dolgozott. Igen, akkor veszi észre magát amikor már késő.Féléven keresztül kellett pszichológushoz járnom,hogy leszokjak a gyógyszerekről. Sikerült is nagy nehezen. Abban az időszakban 10kilót fogytam 2 hét alatt. Ami valljuk be nem kevés.Ami kevésbé látszott meg rajtam.És egy idő után az is zavarni kezdett ezért újra gyógyszereket szedtem de Tom megtudta és leállított.Nehéz időszakon mentem keresztül.Ezért fél mama,hogy újra visszaszokok mert talán azt már nem élném túl.

-Kész a süti.Kérsz?-kérdezte.

-Egyet megeszek utána megyek is.-mosolyogtam.

-Mi az,hogy egyet?Miattad sütöttem.Kötelező vagy legalább 4et megenni!-ültetett le az asztalhoz.

-Jó rendben.-mosolyodtam el.

Nagy nehezen be is tömtem magamba azt a 4 meggyes süteményt. Na jó nem is ment az olyan nehezen.Főleg,hogy még ma nem is ettem.

-Mondd meg papának,hogy puszilom.-köszöntem el.

-Oké,vigyázz magadra.-integetett.

-Szia!-integettem vissza.Rohantam a buszmegállóba mert alig 5 percem volt,hogy odaérjek.És nincs valami közel.

Épp,hogy odaértem.Már majdnem elindult.De most volt egy kis szerencsém és odaértem még.

Megnéztem a telefonomat ami 7órát mutatott.Nem gondoltam,hogy ennyire hamar eltelt az idő. Pedig nem látszott ennyinek. Sietnem kellett haza,mert már kezdett sötétedni és egyre hidegebb volt.Bár június végénél vagyunk már de Londonban akkor is borzalmasan hideg van néha este.

-Hol voltál?-fogadott egy ideges szempár.

-Mamánál.-közöltem vele nyugodtan.Már majdnem idegesen.Nagyon hamar felkapom a vizet ezért próbálom magam visszafogni.

-Oké.Szeretnél elmenni holnap vásárolni?-mosolygott.

-Szeretnék.Te is jössz velem?-vártam,hogy azt mondja,hogy igen de csalódás ért.-Nem.-jött a válasz.

-Ki gondolta volna.-válaszoltam.

-Majd Emily elmegy veled.Vagy Tom.-mondta.

-Ők holnap épp a rokonaikhoz mennek.

-Hát akkor elmész egyedül.

-Pff . Jó.

-Reggel megtalálsz pénzt az asztalon.Azt veszel magadnak amit akarsz.-nyomott egy puszit a homlokomra.

-Oké.Na megyek most lefekszem eléggé fáradt vagyok.

-Jó éjt.

-Jó éjt.-köszöntem.

Bementem a szobámba átvettem a pizsamámat, befeküdtem az ágyba és kicsit elgondolkodtam a múltamon.Mindenre tisztán emlékszem sajnos. Pár könnycsepp kipotyogott a szememből és el is aludtam sírva.