21.rész-Never give up!*

 Superman is HERE! Meghoztam. Hát remélem jobb,mint az előző,bár hát,szerintem nem nagyon tetszett nektek az előző,úgyhogy ez se fog.Szóval bocs. Tegnap elkezdtem írni One Shotokat amiket itt megtaláltok: thestoryendless kicsit lejjebb tekertek és megtaláljátok, vagy ráléptek arra,hogy One Shot és ott is megtalálhatóak lesznek, az egyszerűbb :) Jó olvasást x

 (Dal)  ~így jobb lesz! :)
Sírva ébredtem fel a telefonom csörgésére.Vigyorogva kinyitottam a szemem, majd lehervadt az arcomról a mosoly.Azt hittem,hogy álmodtam, de nem.A kórház padlóján ültem.Valószínűleg elaludtam a várakozásban, és nem csak én,hanem a többiek is.

-Ébren vagy?-nyitotta ki Hazza is a szemét.

-Igen.-töröltem meg a szemem.

Odacsúszott hozzám és megölelt.Tényleg nagyon jól esett az ölelése,semmi másra nem volt szükségem,csak erre, erre,hogy valaki megöleljen.

-Sajnálom Harry.-hajtottam le a fejem és még egy könnycsepp kigördült a szememből.

-Nem tehetünk semmit az érzések ellen.-próbált meg mosolyogni.

-Nem.-ráhajtottam a fejem a vállára és sírtam.

Megláttam a kezén egy új tetoválást és tetszett.Csak kár,hogy mást is megláttam a kezén.

-Harry ez mi?-mutattam a kezein lévő vágásokra.

-Öm..-elvette a kezét és hátra dugta a háta mögé.

-Miért?

Nem válaszolt,csak lehajtotta az fejét és egy könnycsepp hullott le a padlóra.Nem kérdeztem tovább.Tudom,hogy ilyenkor nem könnyű elmondani az érzéseket, hirtelen jön, és ilyenkor lefagy az ember. Úgy sem mondaná el, talán most nem, de később lehet,hogy igen.Csak remélni tudom,hogy nem miattam.

-Fent vagytok srácok?-szólalt meg Louis.

-Igen.-válaszoltam suttogva.

-Taylor, szeretnék veled beszélni.Négy szem közt.

-Oké.-mondtam,majd felálltam.

Ő is felkelt a helyéről,majd kicsit arrébb húzódtunk és leültünk egy székre.

-Figyelj, Taylor.-kezdett bele.

-Hallgatlak.

-Az élet nem áll meg, megy tovább. Mi melletted leszünk, nem omolhatsz most össze. Nem eshetsz vissza.Most apukádnak szüksége van rád, és hiába lesz az,hogy egyedül fogod érezni magad, mi itt leszünk tudod?! Danielle adni fog neked munkát,így eltarthatod magad.Muszáj lesz!Sose add fel!Maradj erős!

Mindig is tudtam,hogy Louis a lelke mélyén tud komoly is lenni, de,hogy ennyire azt nem tudtam.Jól estek a szavak,és az,hogy mellettem állnak az még jobban.

-Megy tovább a kibaszott élet és 17 évesen szülő nélkül maradok.-ekkor sírásba törtem ki.

-Nem maradsz szülő nélkül!És a mamád?

-Nem mehetek oda a nyakukra. Milyen lenne már az?

-Ha nem is költözöl oda,legalább tudod,hogy van még valakid!Nekünk is megy, 18-19-20 évesen a dolog. Mi sem vagyunk sokkal idősebbek nálad, és egyedül élünk.

-Egyedül?Együtt éltek 5en.

-Persze,de a szüleink nincsenek velünk.És nem sokáig marad ez így, még egy év és külön-külön lakás mindegyikőnknek.

-Megpróbálom Louis.

-Köszönöm.-nyomott egy puszit az arcomra.

Visszamentünk a srácokhoz,de akkor már mindenki fent volt.

-Zayn, Harry,Niall,Liam,Louis tudom,hogy ma van egy fellépésetek úgyhogy,légyszi menjetek oda ahová kell. Oké?Emily,Eleanor ti is mehettek.Megvagyok itt egyedül,ma biztosan hazaengedik aput.

-Biztos megvagy egyedül?-kérdezte Liam és megsimította a vállam.

 -Persze!

-Én itt maradok!-mondta Emily.

-Én is!-szólalt meg Eleanor is.

-Nem kell!Biztos van dolgotok.

-Van,de..

-Semmi de!

-Tom bejön hozzád.

-Oké.

Leültem az egyik székre és vártam,hogy bemehessek hozzá.Bemehettem volna,de még aludt, ezért úgy döntöttem,hogy még várok egy félórát. Egyébként is még csak 8:14 van.

Elővettem a telefonomat és felmentem twitterre. Mindenki találgatott,hogy én kivel is járhatok a 1Dből.A követőim száma bőven súrolta a 10ezret. Már a kezdőlapot rossz volt nézni, nyeltem egyet és beléptem az értesítésekbe. Kikerekedtek a szemeim.Te jóságos isten!

Nagyon megérintett amiket ott olvastam, és olvastam is volna tovább, ha Tom nem érkezik meg.

Leült mellém,de nem raktam el a telefonomat.

"@TayHope: Oké, szerintem ennyi elég volt az utálkozásból.Szálljatok le rólam!Nem ártottam nektek SEMMIT! Attól,hogy szeretitek a 1D-t, és én a barátjuk vagyok,még nem kell gyűlölni!Köszi. x"

-Igen, mióta is vagy te a barátjuk?-törte meg a csendet.

-Nem sok ideje.

Eltettem a telefonom és felnéztem Tomra.Könnyes volt a szeme, nem tudtam mire vélni, de gondolom apa miatt,hisz Ő is ugyanannyira szereti,mint én.Emily is hozzánk nőt már. Már majdnem olyanok voltunk,mint egy család.Tommal és Emilyvel is olyan a kapcsolatom,mintha tesók lennénk.

-Értem.

-Nem akarom elveszíteni.-hajtottam a mellkasára a fejem.

-Senki sem akarja!

-Ó, istenem.Mamának szóltatok már?-kaptam fel a fejem.

-Ó, nem.

-Elmegyek hozzá.Addig te legyél itt, és amikor felkel akkor menj be hozzá, oké?

-Rendben, de siess!

-Oké.

Felkaptam a táskámat és elindultam mama felé. Pont nem messze van a kórháztól,aminek valamilyen szinten örültem is. Körülbelül futva mentem.

Ködös London, haha, de jó.Ilyenkor főleg. Annyira ellehet tévedni, hogy az csúcs. De szerencsére odataláltam. Becsöngettem és vártam,hogy ajtót nyisson. Gondolkodtam,hogy,hogyan is mondjam el neki, vagy esetleg ő már tud róla?

-Szia kicsim.-mosolygott és megölelt.

-Szia mama.

Besétáltam és ledobtam az ágyra a táskám.

-Beszélni szeretnék veled.-mondtam elhaló hangon.

-Miről?

-Apáról.

-Mit tett már megint az a gazember?

-Mama.. apa.. apának.. daganatot találtak a fejében.

*Tom szemszöge*

Sam felébredt. Bementem hozzá, ahogyan Taylor kérte. Ha nem kérte volna akkor is bemegyek.
 Kifújtam a levegőt és benyitottam.

-Sam..-ültem le mellé.

-Szia Tom.-mosolygott.

-Miért nem mondtad el nekünk?És mióta tudod?

-Nem akartalak titeket felzaklatni, 1-2  hete tudom még csak.-válaszolt a kérdéseimre.

-Értem, és.. Lisa néni már tudja?

-Nem.

-Taylor elment hozzá, szerintem nemsokára megérkeznek.

-Oké.

-Hozzak valami ennivalót?-kérdeztem.

-Nem vagyok éhes.

-Biztos?

-Igen.

-Nem akarunk elveszíteni!-öleltem meg szorosan.

-Én sem akarlak titeket srácok!-visszaölelt.

Pár könnycsepp lefolyt az arcomon,de nem töröltem le. Egy fiú nem sírhat? A legrosszabb tudat az,hogy akit szinte annyira szeretsz,mint a saját apádat,már nem sok ideje van. Hogy történhet ez meg? Szar az élet.Ritka szar.

*Taylor szemszöge*

-Mikor jöhet haza?-kérdezte mama.

-Ma mehet, de figyeljenek rá nagyon!

-Oké.-mondtam.

-Ööö, én most megyek elszívok egy cigit.-jött ki Tom aputól.

-Rendben.

-Bemegyek hozzá.-mondta mama.

-Én pedig elmegyek a mosdóba.

Bementem a mosdóba, azon belül pedig egy wcbe.Kutakodtam a táskámban.Valami vágóeszközt kerestem, nem bírtam tovább.Úgy éreztem,hogy most,most muszáj megvágnom magam.Máshogy nem tudom levezetni a feszültségemet, csak így.

Találtam egy pengét az egyik eldugott zsebben,amit nem értek,hogy hogyan kerül oda,de már régóta ott lehetett,hisz a vér rá volt száradva.

Felhúztam a pulóverem ujját és végighúztam a csuklómon, pár könnycsepp kíséretével. "Miért?"mondtam miközben még egyszer végighúztam a csuklómon azt a kibaszott pengét. Nem bírtam abbahagyni a sírást, a földön ültem, vérzőkézzel és arcomat beletemetve a térdembe sírtam.

Most itt a lehetőség,hogy megvalósítsam az álmaimat, és táncos legyek, talán még a fotós karrier is sikerülne, de apu nélkül mit érek? Mit érhetek el azzal,hogy nincs mellettem az az ember akit imádok? Annyit veszekedtünk, de még is imádom. Nem bírom ezt elviselni.

"Who said I can't wear my Converse with my dress? 
 Well baby, that's just me 
 Who said I can't be single and have to go out and mingle 
Baby, that's not me, no, no" - 

Megcsörrent a telefonom. Demi Lovato La La Land. Ránéztem a kijelzőre és anya neve virított rajta. Nem volt kedvem beszélni vele, ezért kinyomtam és kikapcsoltam a telefonomat. 

Felhúztam a lábam, és beletemettem az arcom.Kivettem a táskámból az egyik kedvenc macimat amit aputól kaptam és megöleltem. Ajtó nyitódást hallottam, de nem érdekelt. Sírtam tovább. 

2 hideg kezet éreztem a derekamon,ami felhúzott,majd megölelt. 

"Minden rendben lesz." -súgta a fülembe.

"Semmi sem lesz rendben."-válaszoltam.

"Itt leszek veled, és mindenki más ugyanúgy. Szeretlek Taylor. "