Sziasztok!Megérkeztem! Hát ez elég lapos rész lett de remélem azért tetszik nektek. Itt lehet tőlem kérdezni: ask.fm/BarbiiPotti mindenre válaszolok! :) Jó olvasást. X
-Te meg mit keresel itt?-próbáltam nyugodt maradni.
-Csak..apád elhívott beszélgetni.
-Apu.. és te még beengeded ide?Úristen.
-Muszáj volt.-válaszolt kissé szomorúan.
-Minek?
-Mindegy.Ez felnőtt ügy.
-Értem.Akkor én most húzok innen.
-Hova?-kérdezte anyu.
-Aludni.-mondtam flegmán.
Sosem fogom tudni megérteni,hogy 48 éves fejjel,hogy képes ilyet tenni.Remélem boldog azzal a 18 éves gyerekkel aki a gyereke lehetne.Csak gratulálni tudok nekik.Remélem össze is házasodnak.
Gyorsan megfürödtem és el is aludtam..
Reggel
Úgy döntöttem,hogy elmegyek oda.. mármint a kórházhoz ahol senki sincs.Felöltöztem és leültem az ágyamra.Néztem a kezemen lévő vágásokat és visszagondoltam.Visszagondoltam mindenre. Az egész életem lezajlott előttem. Sosem volt szerencsém.Ezért is csodálom,hogy most miért van. Talán megkegyelmez nekem az élet?Biztosan nem.A könnyeim folytak le az arcomon,pedig nem szerettem volna sírni,de úgy látszik túl gyenge vagyok.
Felpakoltam magamra egy pár karkötőt,hogy nehogy észrevegye valaki és elindultam.
Útközben próbáltam elnyomni a gondolataimat. Folyton a múltamon járt az eszem.Miért kell mindent elrontanom?Mindenért magamat hibáztattam.És jogos is.
Meg érkeztem a kórházhoz. Lecsüccsentem a lépcsőre és arcomba temettem a tenyeremet.Nem sírtam,csak gondolkodtam.Bekapcsoltam a telefonomon egy zenét,felálltam a lépcsőről és elkezdtem táncolni. Minden táncmozdulatot amire emlékeztem összeboronáztam és ebből valahogy kijött egy koreográfia.Nem tudtam,hogy még ennyire megmaradt bennem a tudás,de ha egyszer az ember valamit megtanul azt nem felejti el.
Táncolásomat egy hideg kéz a derekamon zavarta meg.
-Z-Z.-mondogattam a neve kezdőbetűjét.
-Psszt.-rakta az ujját a szám elé.
-H-Hogyan kerülsz te ide?-kérdeztem.
-Hát csak úgy eljöttem.
-És láttad?
-Láttam.Eszméletlen jó vagy.Tökéletes!-húzott magához.
-Ez egy kissé túlzás nem gondolod?
-Nem!Ez az igazság.Ez ellen nem tehetsz semmit.-mélyen a szemembe nézett én pedig csak szégyenlősen lehajtottam a fejemet.
-Jó,mindegy.-kibújtam kezei közül és leültem a földre.
-Ez a kórház ijesztő.
-Igen az.De nyugalmas hely és Tom mutatta meg.Erre senki sem jár csak én és ő.Ez egy lerobbant hely ki is járna erre?!
-Miért jöttél ide?
-És te miért jöttél ide Zayn?
-Mert gondolkodni szerettem volna.
-Értem.
Arcomat tenyerembe temettem és gondolkodtam ismét.
-Mi a baj?
-Semmi.
-Na gyerünk.Nekem bármit elmondhatsz.-simogatta meg a hátam.
-Jaj,sok mindent nem tudsz te.-mondtam már a sírás határán.
-És engeded,hogy megtudjam?
-Igen.
-Akkor hallgatom.
Kivettem a tenyeremből az arcomat és ránéztem, ő csak biztatásként rám mosolygott.
-Régen..
-Igen?
-Beteg voltam.
-Beteg?
-Igen.
-És mi volt a betegséged?
Mindent elmeséltem neki.Ő csak bólogatott és könnyes szemmel figyelt végig.Láttam rajta,hogy megérti,de féltem,hogy mit fog ezek után rólam gondolni.
-Te vagy a példaképem!-szólalt meg pár perc hallgatás után.
-Hahaha.Ne viccelj már.
-Komolyan mondom.-nézett rám halál komoly fejjel.
-Ja persze.-nevettem gúnyosan.
-Tényleg.-simította meg az arcom.
-Miért?
-Mert ezt átélni nem éppen jó dolog és könnyű és te kijöttél belőle meg meg is gyógyultál.
-Van még olyan nap,hogy depressziós vagyok és nagyon nem szeretnék itt lenni és elhúzni jó messze vagy épp meghalni,de ebből nem lehet teljesen kigyógyulni.
-Mindennapos küzdelem marad elhiszem,de én segíthetek neked ha akarod.
-Szeretném.Kérlek.-fogtam meg a kezét és könyörgő szemekkel,amik már megteltek könnyel ránéztem.
-Megígérem.De akkor mindent el kell mondanod,ha történik valami.-szorította meg a kezem.Nem bírtam tovább elkezdtem zokogni.Átölelt és elkezdte simogatni a hátam,de ahelyett,hogy megnyugodtam volna még jobban sírtam.
-Ne sírj Taylor.Minden a legnagyobb rendben van.
-Persze....tudom.-szipogtam.
-Tudod mit?!Sírj!Az előző hülye mondat volt.Sírj!Add ki magadból.Inkább sírással,mint azzal,hogy kárt teszel magadban.
-Akkor többet ne mondd,hogy ne sírjak.
-Nem mondom.
-Úgy is mondani fogod.
Ráhajtottam a fejemet a vállára és sírtam.Zayn fejhúzta a karkötőimet és meglátta a titkomat.Csak idegesen kifújta a levegőt és megsimogatta a hajamat.
-Ilyet többé ne csinálj.
-Megpróbálom.
-Tudom,hogy nem akarsz igazán kárt tenni magadban de kérlek ne.-nyomott egy puszit a hajamba.
-Megpróbálom!-súgtam halkan és megsimítottam a karját.
-Figyelj,beszélek Danivel,hogy megmutatod neki a tánctudásodat és adjon valami állást.
-Oké.
-Most gyere és elmegyünk picit sétálni.-húzott fel a lépcsőről.
Megfogtam a kezét és engedtem,hogy vezessen.
*Tom szemszöge*
Gondoltam elmegyek Tayhez,de nem volt otthon,ezért úgy döntöttem,hogy elmegyek kicsit sétálni.
Emily mondta,hogy jól van úgyhogy nem is aggódom,hogy valami baja van.
Elővettem egy szál cigit és meggyújtottam.Sétálgattam amikor megláttam Taylort Zaynnel (?). Mi a franc?Mit csinál ő Zaynnel?És mióta ismeri?
Elbújtam egy bokor mögé és onnan figyeltem őket.Taylornak nem volt valami jó kedve ahogyan elnéztem.Nem nagyon tetszett a látvány.Zayn kezét fogta és hozzá bújt.Van vajon valami több is köztük?Remélem semmi komoly és csak barátok.
Már kémnek érzem magam.Lehet fel kéne vennem egy fekete maszkot és egy fekete feszülős cuccot,csak akkor úgy néznék ki,mint egy buzi ami elég vicces lenne,vagy,mint Joe Jonas amikor Beyonce Singe Ladies-t utánozza.
Lehet,hogy a saját dogommal kéne foglalkoznom,sőt,de én szeretem őt és igényel egy kis odafigyelést..bár nem ilyen módon.
*Zayn szemszöge*
Elmesélt mindent a múltjáról,de láttam rajta,mintha kicsit félne.Nagyon felnézek rá.Lehet,hogy ő ezt nem hiszi el,de ez a valóság.Ezt nem könnyű átélni.Egy kicsit sem.Nagyon félek,hogy visszaesik.Nem akarom!Ez egy súlyos betegség,de megértem,hisz nem azért csinálta mert élvezi.
-Figyelj.Csak én érzem úgy,hogy valaki figyel?-kérdezte.
-Én is ezt értem.Biztos csak egy rajongó.Tudod milyenek.
-Igen,lehet.
Kézen fogva sétáltunk át a hídon.Nagyon szeretném már a magaménak tudni,de én semmit sem akarok elsietni.Jó a csók kicsit el lett sietve de na.
Tudom,hogy már az első randi is megvolt meg elég közel állunk egymáshoz és simán megkérdezhetném már,hogy ,,leszel a barátnőm?" de nem akarom.Most segítségre van szüksége és nem kevésre.Talán a srácoknak is elkéne mondanom.
-Ő így visszatérve..a srácoknak elmondhatom?
-ÖÖö.
-Mi csak segíteni akarunk neked.
-Oké!Mondd el nekik de nem akarom,hogy emiatt máshogy kezeljenek.
-Nyugi, nem fognak.
-Értem.Oké.
-Holnap ráérsz?
-Hánykor?
-Vacsi időben.
-Hát megkérdezem aput és felhívlak.De miért?
-Csak, vacsizhatnánk együtt.
-Randi?
-Hát olyasmi.
-A barátok nem randiznak bocsi.
-M-M-Micsoda?
-Csak vicceltem nyugi.-nevette el magát.
-Hú.Már megijedtem.
Egy hatalmas kő esett le a szívemről.Már azt hittem,hogy tényleg komolyan mondja.
-Milyen vicces fejet vágtál már.
-Hahahaha.
-Bibibi.-nyújtotta ki a nyelvét.
-Nézd ott egy egyszarvú.-mutattam a tó felé.
-Hol?-nézett oda.
-Bevetted.Haha.Mit keresne ott egy egyszarvú?-nevettem.
-Szemét.-ütött bele a vállamba.
-Most visszakaptad.-nyújtottam ki a nyelvem.
-Oké.Szerintem most megyek haza.Elég hideg lett.
-Hazakísérjelek?
-Ha szeretnéd.
-Oké.
*10perccel később*
-Majd hívlak.-integetett.
-Oké.-mosolyogtam.
-Szia.
Megvártam,hogy bemenjen a házba és elindultam haza.
